Márton-nap: egy jóízű ünnep
2020. november 10.
November 11-hez számos néphit és szokás kapcsolódik. Közülük kettőt bizonyosan mindenki ismer, hiszen Márton-nap szorosan összeforrt a libalakomákkal és az új évjárat első borának felbontásával.
Közeledünk az év végéhez, lassan befejeződnek a mezőgazdasági munkák, a természet is nyugovóra tér. Elérkezik a számvetés ideje, egyúttal megkezdődik az advent, a csendes visszavonulás, a karácsony előtti böjt és az ünnepvárás időszaka. De előtte még akad egy jó alkalom a lakomára, vigasságra, borozásra, sőt, a jövő megjóslására – legalábbis, ha hiszünk a népi hiedelmekben. Márton napja pedig bővelkedik ilyenekben!
Hogy kerül a liba az asztalra?
Szent Márton napját, november 11-ét Európa-szerte számos országban ismerik és ünneplik. Tours egykori püspöke Savaria (a mai Szombathely) szülötte és Magyarország védőszentje, nem csoda, ha nálunk a legerősebbek e nap hagyományai.
A jeles naphoz köthető szokások egy része Márton és a ludak legendájából eredeztethető: a történet szerint bár 371-ben megválasztották Tours püspökévé, Márton szerénységből mégsem akarta elfogadni e megbízatást, ezért egy libaólban rejtőzött el a hívek elől. Holléte azonban nem maradt sokáig titokban, mert a ludak gágogásukkal elárulták.
Innen jön tehát a libalakoma hagyománya – vagy mégsem? Nehéz eldönteni, mert már a római időkben is került ilyenkor libahúsból készült étel az asztalokra. A ludat ugyanis ők Mars, a hadisten madaraként tisztelték – és fogyasztották jóízűen.
A Márton-napi hiedelmek és népszokások másik köre nem a konkrét naphoz kötődik, hanem inkább az advent kezdetével fonódott össze. A karácsony előtti 40 napos böjt megkezdése előtt még tartottak egy nagy lakomát, melyhez az éppen ekkorra levághatóvá vált tömött libákat „áldozták fel”. Ilyenkor ráadásul tilos volt a házimunka, mert az a hiedelem szerint a jószágok pusztulását okozná. Volt hát idő bőven az evés-ivásra, amit igen komolyan is vettek, hiszen „aki Márton napon libát nem eszik, az egész évben éhezik”.
Miután a libasült elfogyasztásával „bebiztosították” a jövő évi bőséget, az időjárást is megjósolták, méghozzá a liba mellcsontjából. Úgy tartották, ha a liba csontja rövid és barna, akkor a tél sáros lesz, míg, ha hosszú és fehér, akkor havas hónapok következnek.
Márton-nap az újbor ünnepe is
Szent Márton napjára általában kiforrt az újbor, ezért az első kóstolása hagyományosan e naphoz kötődik, méghozzá a libalakoma végén. Azért is mondják, hogy Márton az újbor bírája, mert ekkor derült ki, milyen lett a friss évjárat. Mindenesetre jó sokat illett Márton poharából kortyolni, mert úgy hitték, minél többet iszunk, annál egészségesebbek leszünk. (Ezt persze ma már nem kell komolyan venni. A magunk részéről a mennyiség helyett inkább a minőség pártján állunk.)
Libás fogások, hozzájuk illő borokkal
A Márton-napi vacsora tehát hagyományosan libából készült fogásokból áll, a poharakba azonban nem feltétlenül csak újbor kerülhet. Akár egy egész otthoni borvacsorát is összeállíthatunk, ha kedvünk tartja. Ehhez adunk most ötletet: lássunk egy klasszikus menüsort, borajánlóval!
Előétel: libapástétom friss kenyérrel
Felvezetésnek indítsunk egy ízletes pástétommal, kenyér helyett akár foszlós kalács vagy briós mellé kínálva. Remekül illik hozzá a könnyű, friss, gyümölcsös Kakas rozé, mely jól behűtve étvágygerjesztőnek sem utolsó.
Leves: libaerőleves
Bár a levesek mellé nem megszokott dolog bort szervírozni, mégis érdemes olykor kipróbálni, mert vannak kiválóan működő párosítások. Ilyen például a húsleves – mely ezúttal természetesen libából készül – és a rizling kettőse. A Boszorkány frissítő kortya pont jól fog esni ehhez a fogáshoz.
Főétel: libasült párolt káposztával és polentával
A Márton-napi lakoma ikonikus fogásához mi mást ajánlhatnánk, mint újbort? Ennél az ételnél igenis tartsuk meg a hagyományt és töltsünk a poharakba az idei Bogyóléből, mely zamatos, élénk és kirobbanóan gyümölcsös lett. Ne csodálkozzunk, ha vendégeink kérnek még, mert itatja magát és garantáltan jókedvre derít!
Desszert: lúdláb torta
A vacsora zárófogása csokoládés és meggyes ízvilágú, melyhez szépen illik néhány korty meleg tónusú Syrah.
Reméljük, kedvet csináltunk Márton napjának megünnepléséhez, hiszen ne feledjük: ez a kulináris örömök és a borok ünnepe is!