Ökogazdálkodás vs. integrált növényvédelem | Boszorkány & Hërka| Egy év a hegyen | Podcast #02.
2020. október 09.
Itt az Egy év a hegyen, a Vylyan pincészet életét bemutató podcast sorozat második epizódja! Ebben az adásban arra keressük a választ, hogy milyen kihívásokat jelenthet a szőlőben az ökogazdálkodás és mit jelent a pincészetünknél is alkalmazott integrált növényvédelmi mód. A podcast második felében főborászunk és pincemesterünk társaságában megkóstoljuk két fehérborunkat, a Boszorkányt és a Hërkát is. Tartsatok velünk!
Ökogazdálkodás: kivágják a rezet!
Napjaink divatos kifejezései az öko és a bio. És mint a beszélgetésből kiderül, Debreczeni Mónika is kacérkodik a gondolattal, hogy egyszer majd a Vylyan is átállítja gazdálkodásának minden elemét erre a szemléletre. Bár korábban egy kis területen maguk is kísérleteztek az öko-műveléssel, nyomós okai vannak, hogy az ökogazdálkodás helyettegy másik gazdálkodási forma, az integrált növényvédelmi mód mellett tették le a voksukat.
Az integrált növényvédelem ugyan nem színtiszta öko, de a természettel igen szoros szimbiózist feltételez. Ezt a birtokon kihelyezett több száz madárodú is hűen tükrözi, bármerre járunk a dűlők között. Azt is megtudhattuk, hogy öko szempontból sokkal biztatóbb, ha a szőlősorok között nem szépen kigazolt területet, hanem zöldellő növényeket látunk. Ilyenkor a művelt területen megjelennek a rovarok és velók együtt a madarak. Így az ültetvény szorosabban kapcsolódik a természethez, és annak örök körforgásához.
A podcastból az is kiderül, hogy az ökogazdálkodás sem jelent teljes vegyszermentességet. Legalábbis a réz és a kén illetve ezek különböző származékai nehezen megkerülhetők a mindennapi növényvédelemben.
Az integrált növényvédelemtől a bidoinamikáig
A beszélgeztés során Debreczeni Mónika ezeknek a speciális művelési módoknak a gazdasági vetületeire is felhívja a figyelmet, miközben a francia és osztrák szőlészek gyakorlatáról is mesél nekünk. Magyarázatot kapunk arra, hogy mi is az a biodinamika, ami természetközeli szemléletével még az ökogazdálkodást is képes eggyel magasabb szintre emelni. Szóba kerülnek ennek igazán ortodox megközelítései is, a gyógyteás permetezéstől a Hold járásáig és annak a szőlő nedvkeringésére gyakorolt hatásáig.
Bármennyire is spirituálisnak tűnik mindez, a birtokigazgató és a főborász egyetértenek abban, hogy a növényvédelmi trendek egyértelműen ebbe az irányba mutatnak. Egyre több olyan növényvédelmi eljárás jeleni meg, amely a fertőzések kezelése helyett a szőlő immunrendszerének megerősítését célozza. Vagyis a jövő gazdálkodása a kártevők irtása helyett egyre inkább a növények természetes védekezőképességének támogatásáról szól.
Borkóstoló: a Boszorkány Rizling és a Hërka Chardonnay
Főborászunk Ipacs Szabó István, és pincemesterünk Tóth Sándor társaságában a Vylyan pincészet két fehérborát a Boszorkány Rizlinget és a Hërka Chardonnay-t kóstoljuk. Amikor nekikezdünk, még nem sejtjük, hogy a borok kóstolása kapcsán sikerül végül alaposan körbejárnunk a rizlingek és a chardonnay-k világát. Sőt, Istvántól és Sándortól még ahhoz is kapunk titkos tippeket, hogyha bármikor lányos zavarunkban fröccskészítésre vetemednénk, a két fehérbor közül melyiket érdemes választanunk. Aki teheti, mindenképpen kóstolja velünk a borokat a podcast hallgatása közben. S ha nem lennének kéznél, bátran rendeljen akár most a Vylyan Vinotékából!